István Zsuzsanna: „Nekem nem eshet bajom, én csak egy kis néző vagyok”

Én, a féreg, Szigligeti Társulat, Szigligeti Színház Nagyvárad
Fotók: Vigh László Miklós

Gregor Samsa nem tartozik a családjához, a főszerepet alakító színész a színpadhoz, és a néző sem a nézőtérhez, ami megkímél és biztonságot ad. Kifordul a színházi tér, és már nem a néző néz és ítélkezik, hanem a színészek: undorodva, öklendezve, meg-meghátrálva figyelik azt a nagy férget, ami mi, nézők vagyunk. „Nem olyan konkrét izé. Akkor milyen? Kafkai.”

Ahogy Franz Kafka Az átváltozás című novellájában a bogárként ébredő Gregor, az előadás ideje alatt mi sem vagyunk ugyanazok, akik voltunk, ugyanis a színpadi adaptáció a közönséget teszi meg Gregor féreg-megtestesülésének, így az őt alakító színész nincs egyedül, a nézők vele együtt be vannak zárva a nézőtér sötétségébe. Kárpáti Péter a novella alapján írt Én, a féreg című drámáját Kovács D. Dániel a nagyváradi Szigligeti Társulattal, a színház új stúdiójában állította színpadra. A novella a bogár-létbe nyomorított ember kínlódásainak leírására helyezi a hangsúlyt, kevés a kibontott interakció a szereplők között. Az előadás meghatározó vonása és egyben erőssége, hogy a minimális cselekményű Kafka-szöveg hangulata felerősödik a színpadi cselekvések, a színészi játék, a látvány, a hanghatások összességében, és így a bogárrá változás abszurditása a dramaturgiai megoldásokban, a rendezői elképzelésben és a használt színházi eszközök sűrűségében túl is csordul.

Az adaptáció többszöri szemszögváltásra ad lehetőséget: egyszer a nézők érzik magukat bogárnak, máskor viszont a főszereplő színészre terelődik a fókusz és a nézők „visszahúzódhatnak”. A néző nevetségesnek, szánalmasnak, megalázottnak érezheti magát egy látszólag humoros, abszurd jelenetben vagy az ítélkező nézések, gesztusok és szavak súlya alatt, ha hagyja, hogy az előadás érzelmileg is belerántsa abba a szerepbe, amit valójában a Gregort alakító színész (Tőtős Ádám) játszik.

Határfeszegető, de humoros, ahogy a novellában csak említett, de az adaptációban és az előadásban aktív szereplővé vált orvos (Szotyori József), csodálva az elképesztő egyedet, mintát vesz a féreg, vagyis a nézők nyálából és testéről, vagy amikor az anya (Tóth Tünde) és a húg (Trabalka Cecília) undorodva, köhögve és kínosan mosolyogva próbálja megérinteni a nézőket mint szeretett családtagjukat. A féreg-élet jelenetei gyerek- és kamaszkori szituációkkal mosódnak össze. Ahogy a novella apa-szereplője egy bizonyos ponton nagyot rúg a bogárrá változott fiába, úgy az átirat és a színpadi feldolgozás mintha magyarázatot akarna adni a kettejük közötti távolságtartó kapcsolatra, és a család többi tagjának Gregorhoz való viszonyára is. Ezek a legerősebb jelenetek, amelyek kegyetlenségükkel kizökkentik a nézőt a kínos nevetgélésből. Hogy az előadás még hangsúlyosabban mutasson rá a kirekesztettség, a romlott családi viszonyok és az embervolt elvesztésének borzalmára, és ezáltal túllépjen az abszurdból adódó humoron, több olyan komoly szembesítésre lett volna szükség, mint az apa (Dimény Levente) monológja, ami egyértelművé teszi, hogy számára a fia valójában sose volt több egy féregnél. Bár nem biztos, hogy a rendezői koncepcióval az alkotók ezt az irányt választották, de talán ez egy többletet adott volna az előadásnak.

Pszichoanalitikus jelleggel a testi vágyak elnyomása is felszínre kerül, ahogy az adaptáció leemeli a novella faláról a képes folyóiratból kivágott nő bekeretezett képét, és az mint Ingrid (Tasnádi-Sáhy Noémi), váratlanul bekerül a családi házba. Azonban nem csak a szexualitásban nyilvánul meg a testiség, hanem a fizikai és biológiai vágyak és szükségletek naturalista ábrázolásmódjában is, melyek itt felkavaróak és nyugtalanítóak lehetnek. Ez valóságos undorában érheti tetten a nézőt, ami valódi érzéseket vált ki azzal az elképzelt bogárral szemben, aminek leíró ábrázolásakor maga Kafka is az undor érzetét váltja ki az olvasóból. Az elembertelenedés csúcsa az elállatiasodás, egy ál-naturalista jelenetben Gregor a meg nem értettségtől saját ürülékének elfogyasztásáig jut. 

Az előadás folyamatos önreflexiókkal telített, ironikus utalásokat tesz önmagára mint adaptációra, mint színházra – egyik pillanatban a színész látványos lekicsinyléssel félredobja a díszletek közt hagyott szövegkönyvet –, és öniróniát vár el a nézőktől is. A rendezés túlnő a néző cselekménybe való egyszerű belehelyezésén, a közönség sorai közt ülő Néző (Kocsis Gyula) és Roland (Balogh Attila) szereplőkkel felhatalmazva, a színész-néző-színház kapcsolatát is nagyító alá helyezi. Erősek a már-már beszólásként értelmezhető utalások a nagyváradi közönség jellegzetes elvárásaira és általában a színházi nézők zavaró viselkedésére (például végtelen idejű cukorka bontogatás). Amikor szembesítenek önmagunkkal, akár szóban, akár arcunkat egy videókamerával követve és kivetítve azt, elgondolkodhatunk, hogy milyen nézők vagyunk, hogy féreg-e a kritikus, vajon megszólal-e egy telefon, most nevetnünk kellene vagy inkább ne nézzünk oda,  hogy fel vagyunk-e készülve egy formabontó előadásra vagy – ahogy az előadás maga kérdez rá – inkább a Mágnás Miskát néznénk meg. Megvan tehát ezen jelenetek kesernyés humora, de elnyújtásuk, és a jelenetek formából adódó, olykor következetlen fókuszváltása miatt az előadás kissé szétesik, és elengedi a nézőt, akire korábban többet bízott, mint az megszokott. Mindennek ellenére a színészek játéka, a látvány, a hanghatások összefogják a jeleneteket. Az alkotók remek humorral dolgoznak, ahogy erről már az előadás tükör-plakátja is biztosít, ami előtt érdemes megállni, mert egyből kiderül, ki is valójában a féreg.

Tőtős Ádám – már rég megérdemelten – főszerepben látható, játékában és mimikájában végig látni lehet az elembertelenedésből fakadó kitaszítottság (vagy épp fordítva?) kínját, a múltbeli képvillanásokban a gyermeki szorongást, a bogár-lét-tudat és a közömbösség váltakozását. A közönséggel szembeni fricskák akkor számítanak igazán, ha a néző a humor mellett, ebben a nyomorult helyzetben is, Gregor partnere tud lenni. Ezt igazolja az a légkör, amibe a rendező a drámai cselekményt helyezte, felerősítve az el- és bezártság érzését. Aki esetleg már látta Kovács D. Dániel korábbi nagyváradi rendezését (Heinrich von Kleist: A Schroffenstein család, 2020), azt talán nem érte váratlanul az ezúttal a műfajhoz is igazodó abszurditás, azok a posztdramatikus színházi jelekre emlékeztető megoldások, amelyek egyszerre zavarhatnak össze és késztethetnek figyelemre: a fényhatások váratlansága, a hangeffektek, a látszólag oda nem illő elemek olykor őrületté fokozzák a jeleneteket. Ezúttal ezekből a jelekből kevesebb került az előadásba, azonban ami maradt, meghatározta annak hangulatát.

A cselekmény kerete, az utazóügynökként dolgozó Gregor vonatútjának szürreális színpadi gondolata, a gomolygó füst, a csikorgó, nyikorgó, zakatoló vagonok hangja, a valamiről való lekésés aggodalma feszültséget, bizonytalanságot kelt. A díszlet üvegablakos ajtajának (díszlettervező: Szakács Ferenc) hangos, effektelt nyikorgása, a sötét és a nézőkre „kapcsolt villany”, a beépített Néző kétségbeesett rohangálása, a zárt ajtók rángatása, a menekülésre való képtelenség fenntartja azt a feszültséget, ami már az előadás elejétől adott, amikor is az üveges díszlet elválaszt minket és a Gregort játszó színészt a családjától és a főnökétől (ifj. Kovács Levente), de látni engedi, ahogy azok hamarosan szembesülnek azzal, hogy Gregor, és vele együtt mi is mivé lettünk.

Az előadás vicsorgóan a néző arcába nevet. Ahogy ott ülünk akárhány-lábú féregként, teljes mértékben igazat lehet adni az alkotóknak, hogy a labdát, amit Kárpáti a Néző és Roland szerepével felkínál, le kellett csapniuk. A Gregorhoz szóló kedveskedő gügyögések és az ironikus célzások mellett a támadások is eltalálják a nézőket, így az előadás rákényszeríti őket arra, hogy a féreggé válás fájdalmát is vállalják. Mert bár nézőkként mi együtt egy nagy, nevetséges bogár vagyunk, külön-külön mind érezhetjük magunkat olyan kicsi és sarokba szorított lényeknek, akiket még bogárnak sem, csak féregnek lehet nevezni.

Én, a féreg, Szigligeti Társulat, Szigligeti Színház Nagyvárad. A bemutató dátuma: 2023. március 31. Rendező: Kovács D. Dániel; Színházi adaptáció: Kárpáti Péter; Dramaturg: Bíró Bence, Díszlettervező: Szakács Ferenc; Jelmeztervező: Bajkó Blanka Alíz; Zeneszerző: Trabalka Cecília; Sound designer: Hodu Péter; Szereplők: Tőtős Ádám, Dimény Levente, Tóth Tünde, Trabalka Cecília, ifj. Kovács Levente, Szotyori József, Tasnádi-Sáhy Noémi, Balogh Attila, Kocsis Gyula.