Zsigmond Andrea: A másik fiú (rongyszőnyeg)

Zsigmond Andrea: A másik fiú (rongyszőnyeg)

fotó: Forgách András

Vagyis nem az egyik fiú. Nem az a fiú, aki megjelenik az előadásban, A fiú címűben, nem az egyik vagy a másik. Hanem egy másik, aki nem jelenik meg az előadásban. Pedig ő is színész (volt: az ablakon át távozott), épp Váradon, ő is fiú. Ő is rakoncátlan, mint a fiú(k), aki(k) A fiú című előadásban rakoncátlan(ok). Épp az a baj, hogy ugyanolyan – csakhogy a valóságban. A színház nem tud mit kezdeni a valósággal. Nincsenek is egymáshoz rendelve.
Színházban gyakran jelentkeznek rajtam a valóság-elvonási tünetek.
Erdélyben mindig jól lehet látni, hol kezdődik a színház. Akkor is van függönye, ha nincs. Az erdélyi színész a színpadi deszkán áll akkor is, amikor a betonon. Az artikulációban bízik: a szerep, a hangsúlyok, a mondatok, a jelenlét megformáltságában. A szerep ruha, amin észre lehet venni az ügyes, vagy éppen durva kezű szabó munkáját és az anyag származását. A civilhez közeli játékmód kevésbé használatos.
A különös, már-már nem is életszagú színházban mindig minden idézőjelben van. Semmit sem bíz a véletlenre. Pedig sokkal hatásosabb és értelemtelibb lenne, ha a jelenetek nem a színház vagy a mintha-színház határait súrolnák.
Egy nyomasztóan sötét és részleteiben rideg díszlet ez. Vajon ránk zárták az egyetlen ajtót?
A „megérkezettség” biztonsága még nem a miénk.
Ez az üzenet, amit magammal vittem A fiú nagyváradi előadásairól. Az elsőről, a másodikról – és a harmadikról, amely a két különböző szereposztásban látott előadást követően, a kocsmában zajlott. Ahol ez a másik fiú ugyanúgy kötözködött társaságával, mint korábban társai. De élőben, élesen. Kerestette velünk az élet értelmét. A nők viszonylagos hidegvérrel tűrték, ahogy kitölti rajtuk a dühét. Mert a megérkezés feszültségével telt meg a tér.
A megtett utak eltérő távlatokat mutatnak. Csak nehogy mind Barabbást kiáltsunk…
A szokásosnak mondott injekció már nem elég.

(Az egyképernyősbe a következő írásokból szövődtek bele mondatok: Bíró Árpád Levente: Az egyik fiú, valamint Varga Anikó: Nézni a különbséget, KL, 7. o.)