Köllő Kata: Összezárt életek

Köllő Kata: Összezárt életek

Játéktér 2013. téli számából

 Fotó: Bíró Márton

Martin McDonagh: Leenane szépe. Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár

Martin McDonagh Leenane szépe című darabja szinte mindvégig kiszámítható. Ettől függet­lenül azonban működőképes, működteti a szerkezete, a témája, a jól megírt dialógusok. Ha aztán ezt az alapanyagot jó színészekre bízza egy rendező, akkor már nyert ügye van annak a színháznak, amely műsorára tűzi az ír drámaíró darabját. McDonagh ugyan tipikus ír történetet mesél el, mégis univerzálissá tudja emelni, hiszen az elszigeteltségről, a bezártságról, az egymásrautaltság­ról, a kilátástalanságról szól. Leenane pedig tetszés szerint behelyettesíthető bármelyik erdélyi vagy magyarországi település nevével.

Érdekes, hogy Martin McDonagh darabjai nem találták meg útjukat az erdélyi magyar színházak felé, kevés McDonagh-dráma került színpadra mifelénk. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szeptemberi Leenane szépe bemutatóján kívül, ha emlékezetem nem csal, csupán a Csíki Játékszín játszotta a Vaknyugatot a 2010/2011-es évadban, Parászka Miklós rendezésében. Az elmúlt évadban a kézdivásárhelyi Városi Színház tervei között szerepelt Az inishmore-i hadnagy, Albu István színrevitelében, a bemutatására azonban nem került sor. Pedig az ír drámaíró darabjainak világa nem esik nagyon távol az erdélyi magyar valóság egy bizonyos részétől, talán ezért is volt kitűnő inspirációs forrás Székely Csaba számára, aki – bevallottan – „tanult” McDonagh-tól a Bánya-darabok megalkotásakor, természetesen a saját írói világára formálva azokat.

A Leenane szépe Magyarországon már a megírása és írországi bemutatása (1996) utáni évben, 1997-ben színre került a Vígszínházban, és azóta több más McDonagh-darabbal együtt szinte foly­ton játsszák valahol. A dráma az úgynevezett Leenane-trilógia első része, két fordítása is létezik, egyik Parti Nagy Lajos magyarításában (Magyarországon Piszkavas címmel is játszották), a másik változat pedig Upor László munkája. A temesvári színház természetesen ezt a fordítást használja, hiszen a darab fordítója egyben az előadás rendezője is. Upor László dramaturgi, műfordítói, szerkesztői és egyetemi oktatói munkája mellett első alkalommal mutatkozik be rendezőként a színházi szakmában. Nem tartom véletlennek a darabválasztását, a McDonagh-drámával ugyanis nem lehet nagyot tévedni, másrészt Upor jártas az angolszász drámairodalom berkeiben, no meg, a darab fordítója lévén, feltehetően behatóan ismerte a történet minden egyes részletét.

„A színpadi művek a legegyszerűbb művészeti alkotások. Csak venni kell valami nyelvjárást, egy egyszerű kis történetet, néhány karaktert, és már kész is van”, mondja McDonagh, a temesváriak előadása pedig nagyrészt erre az „elméletre” épül. Van ugye az aránylag jó kis történet: anya és lánya összezárva, szinte egymáshoz láncolva élnek egy eldugott kis ír településen, Leenane-ban, kölcsönösen keserítik egymás életét; megjelenik a férfi, a már vénlánysorba került nő menekülési lehetőséget lát benne; az anya természetesen megakadályozza az összekerülést; válaszként jön a „büntetés” a lánya részéről, a darab elején felbukkanó piszkavas pedig elnyeri rendeltetését. Van négy jó karakter, anya és lánya (Mag és Maureen), a férfi és annak öccse (Pato és Ray). És van egy hamisítatlan ír cottage: a fapadlós szobabelsőbe a képzeletbeli két kis ablakocskán keresztül tekint­hetünk be, itt zajlik a két magányos nő mindennapi élete (díszlet: Albert Alpár).

Upor László nem akar nagyot markolni a rendezéssel, amit azonban megtapasztalunk az előadás során, alapos átgondoltságra vall. Úgy tűnik, mélyreható elemző munka zajlott, ami a szereplők közötti viszonyokat illeti, a színészi négyesfogat pedig legnagyobbrészt jól rajzolja meg ezeknek a figuráknak az alapvető körvonalait. A Maget játszó Csoma Judit számára majdhogynem jutalomjátéknak számít ez a szerep, annyi színnel, apró gesztussal tárja elénk ezt az olykor kegyetlenkedő, a manipulációt magas fokon űző, olykor esendő öregasszonyt, hogy azon kaptam magam, hosszú percekig szinte csak rá figyeltem a lányával való jeleneteiben. Remek alakítást nyújt a vendégművészként fellépő Csoma, aprólékos színészi munka, jó választás volt a rendező részéről.

A lányát, Maureent alakító Magyari Etelka esetében már van némi kétségem a választás sike­rességét illetően, a színésznő ugyanis alkatilag kicsit más, mint amit Maureen figurája megkívánna. Magyari Etelka valóban szép, a darab címében azonban, feltételezhetően, van némi irónia, ezért kissé nehezen elképzelhető, hogy egy ilyen kvalitásokkal rendelkező hölgy önszántából itt ragadt ebben a sárfészekben, kiszolgáltatva hipochonder anyjának, aki szinte cselédként kezeli őt. Ez az esztétikai kritérium természetesen nem „akadály”, inkább az a problémám, hogy Magyari Etelka Maureenja túl­ságosan finom lény ehhez a megkeseredett vénlányhoz képest, emiatt aztán az anyjával való konflik­tushelyzetekben legtöbbször alulmarad, alakítása néhol erőtlenné válik. Vannak azonban nagyon szép pillanatok kettejük jeleneteiben, egyike ezeknek például a végső konfliktus kirobbanása előtti helyzet, amikor felmutatják anya és lánya egymáshoz tartozásának egyfajta szépségét: ha csak egy pillanat­ra, de felvillan a szeretet egy bizonyos formája is kettejük kapcsolatában.

Pato, az Angliában dolgozó építőmunkás figurája (akinek Leenane-ba való visszatérte reményke­déssel tölti el Maureent a szabadulást illetően) kicsit a Magyarországra dolgozni járó erdélyi magyar vendégmunkások helyzetét is megvilágítja, még egy „közös” pont tehát az ír és erdélyi magyar való­ságot illetően. Pato ugyanis elmondja Maureennek, hogy az angolok úgy tekintenek az ír munkások­ra, mint valami páriákra, lenézik őket, emiatt idegennek, megtűrtnek, otthontalannak érzi magát ott, de ha hazamegy, ott sem leli a helyét, hiszen kilátástalan a helyzet a településen. Bandi András Zsolt alakítása ennek a keserűségnek a lenyomatát is tükrözi, mindemellett pedig érzékletesen formálja meg a kissé félszeg, kezdeményezni nem merő, de jólelkű, társra vágyó férfi alakját.

Jó dobbantási lehetőség Dévai Zoltán frissen végzett újvidéki színész számára Ray szerepe, Dévai él is a lehetőséggel, az általa megformált figura kellőképpen laza, felületes, és néhány pillanat erejéig azt is elhiteti velünk, hogy csupa kíváncsiságból képes lenne azt a bizonyos piszkavasat egyéb célokra is használni, mint ami a rendeltetése.

Humor, lelki és testi terror, egymás manipulálása, lírai és kegyetlenkedő jelenetek váltják egymást a temesvári produkcióban, részleteiben is kidolgozott színészi munka, mindent egybevetve tehát érvényes előadás született, ez pedig elég a sikerhez.

Martin McDonagh: Leenane szépe. Fordította: Upor László. Rendező: Upor László. Díszlettervező: Albert Alpár. Jelmeztervező: Balázs Gyöngyi. Szereplők: Bandi András Zsolt, Csoma Judit, Dévai Zoltán, Magyari Etelka.