Szabó Réka: Ismeretlen világba taszítva

A Játéktér 2013. téli számából.

Fotó: Jakab Lóránt

Móricz Zsigmond: Rokonok. Szatmárnémeti Északi Színház, Harag György Társulat

Az orosz fogságból kiszabadult kultúrtanácsnokot, Kopjáss Istvánt hirtelen főügyésszé vá­lasztják. Feleségével, Linával együtt a szegény polgári világból érkeznek. A város érdekeit szem előtt tartó tervekkel előrukkoló, becsületes kishivatalnok egyik napról a másikra a polgármester fontos és bizalmas munkatársa lesz. Még nem ismeri a vagyonos főispáni környezetet, a helyi ve­zetők köreibe és viszonyaikba sem beavatott, így folytonos megfelelési kényszere és a feléje özönlő udvarlások miatt zavarban van. Ám lassan beleszokik új mesterségébe. Társadalmi státusához illő vagyonra tesz szert, övé lesz a Sertéstenyésztő Vállalat igazgatójának, Boronkay Ferinek a villája, amelynek minden egyes beépített téglája a vállalat tulajdona. Tisztességtelen úton szerzett vagyon, sikkasztás, korrupció, tragikus vég. Ismerős, örök érvényű problémák.

A szatmárnémeti Harag György Társulat Móricz Zsigmond Rokonok című regénye alapján készült előadását a színház hivatalos bemutatója előtt láthatta a közönség a gyergyószentmiklósi Kisebbségi Színházak Kollokviumán.

Az I. világháború utáni Magyarország világa jelenik meg a színpadon, a jelmezek és a díszlet a hú­szas évek végének hangulatát árasztják. A színpad egyszerű, praktikus. Óriási, fából épített, ablakok­kal és ajtókkal borított fal határolja be a játékteret. A térváltásokat (a polgármester irodája, Kopjáss irodája, Kopjássék otthona, utca, kaszinó, Boronkayék villája) egy-egy ágy, fotel, asztal, lépcső illetve fényhatások jelzik. A rendező a jelenetváltásokat gyors snittekkel, filmszerű technikával oldja meg. Egy-egy helyzetet, rövid párbeszédet csend és sötétség szakít meg, ekkor történik az átdíszletezés, vagy épp más idősíkba érkezünk. Pörögnie kellene ettől a jeleneteknek, viszont ezek a váltások – az átdíszletezések holt ideje miatt – épp ellenkezőleg működtek, feldarabolták az előadást, és folyama­tosan kizökkentették belőle a nézőt.

Babarczy László színpadi adaptációja, amely a regényt és a drámát veszi alapul, főként a meg­vesztegetés történetének síkján marad, s a regénynek erre a dimenziójára fókuszálva kevésbé érinti az egyéb konfliktusokat. Az előadás minimáldíszlete megfelelő terepet nyújtana a Lina–Kopjáss– Magdaléna szerelmi háromszög megmutatására, Kopjáss István személyiségének lassú és fokoza­tos összeomlására. Sejti a néző ezeket a gyötrődéseket, viszont mégsem történik meg a konfrontá­ciók elmélyítése.

A századelő hangulát idéző előadás valószínűleg azt tekintette feladatának, hogy a mai valóságot tükrözze, azonban, sajnos hamarabb felismerjük benne a huszadik századi valóság utánzását, mint az aktualitásokat. A darab elején és végén fellépő kórus tragédiát sejtető dala viszont jelzi, hogy itt nem csupán a megvesztegethetőség önmagában álló történetéről van szó. Egy ismeretlen világba taszított újonc hivatalnok fejlődéstörténete ez, amelynek tükrében láthatóvá válnak Zsarátnok váro­sának hatalmi-politikai játszmái. Kopjáss István (Kányádi Szilárd) jelleme azonban inkább statikus, nem él a szöveg által nyújtott kettősség lehetőségével; azzal, hogy replikái nemcsak a szereplőkhöz szólnak, hanem létezik egy, a nézőnek megmutatott, belső világ is a magával folytatott párbeszédek révén. Ezek a néző felé irányuló, az előadás során visszatérő monológok ideális lehetőségek lehetné­nek a jelentéstöbbletek megragadására, hiszen lelkiállapotának folyamatos változása vezeti Kopjásst kettős életének, majd tragédiájának megszületéséhez. Kányádi Szilárd hanghordozása fakó, játéka egyértelmű gesztusokból áll.

Az új főügyészt megszédíti az előkelő társasággal való érintkezés, ő is hasonlóvá válna, de fele­sége, Lina (Sándor Anna) fékezni próbálja nagyravágyó férjét. Ha történik egy találkozás a színpadon, általában nagyon sokat elárul a szereplők közti viszonyokról. A Rokonok című előadásban ezeknek az árulkodó jeleknek – például a gesztusok gazdagságának, a tekintetek irányának, beszédességé­nek, a kispolgár-főügyész nézőpontváltásainak – a hiánya miatt nem érzékelhetők a fordulópontok. A regényben a férfi–nő, becsületes–korrupt közti összeférhetetlenségek feszültsége csak fokozzák Kopjáss tisztátalan vágyait. A színpadon a nagyvilági nőt, Szentkálnay Magdalénát megjelenítő Bogár Barbara azonban semmi rendkívülit nem ígér, a szereplő erotikájának, melyet gazdagsága és elér­hetetlensége nyújt, nyoma veszett a színpadon. Egy mély dekoltázs, ellentétben a Lina zárt nyakú estélyiével még nem elég jelzés a jellembeli különbségek felmutatására.

Az új, külső társadalmi normák beépülnek a tudatba, majd a lélekbe, és egyre inkább eltávolítják egymástól a férj és feleség világát. Lina nehéz feladatokkal küszködik, egyszerre anya, házvezetőnő és feleség; emellett nyers modorú és számonkérő, semmiképp sem illik bele az új világba. Szerepkö­réből adódóan a tiszta, becsületes, hűséges nőt mintázza, ellentétben Magdalénával, viszont ennek az ellentétnek a kidolgozása helyett Sándor Anna megmaradt a sematizmus, a ismétlődésben újat nem mutató gesztusok korlátai között.

A mindenek felett álló rokoni viszonyok elve és uralma kiválóan érzékelhető az előadásban. A Kopjásst ostromló pénztelen rokonok reflektorfényben jelennek meg sorra a színpad egyik emelt terében, és elbeszélik nyomorúságukat, alamizsnáért könyörögnek. Egyszerre látjuk a levelet olvasó Kopjásst és a levelet író Adélkát (Laczkó Tekla), Albertet (Bodea Tibor), Lajos nagybácsit (Zákány Mihály). Ha az érdekek és vélemények azonosak, akkor minden esetben rokonságról beszélünk, jelzi Béla bátyánk, a polgármester, vagy az éppen csalásra készülő Berci bácsi (Czintos József), aki felhasználja unokaöccse presztízsét az üzletszerzésre. Bessenyei István a polgármester figurájában remekül mutatja az önmaga érdekeit képviselő városvezetőt. Nemhiába ő az egyetlen, aki világos­szürke, giccses öltönyben jár, amely összhangban van hamuszínű, tekintélyt követelő hajával. Bőr­szivart szív, széles gesztusai alig férnek meg a színpadon.

Ha egy jelenetben pisztolyt látunk, annak előbb-utóbb el kell sülnie. Meg is történik az előadás végén a színfalak mögött. Kopjáss István öngyilkossági kísérlete nem okoz traumát a polgármester és társai számára, inkább megkönnyebbülnek, mert sikkasztásaik homályban maradhatnak. A tra­gikus fordulattal szembeni közömbösség azonban nem volt elég hangsúlyos a színpadon, többnyire azért, mert a kulisszák mögötti akcióra történő színpadi reakció késik, ezért a várt hatás elmarad.

Babarczy László rendezése nem próbált kilépni az előadás klasszikus keretei közül, inkább tar­talmi szempontból vette szemügyre Móricz regényét. Pedig a ma is jól ismert atyafiak és történeteik elegendő alap egy érzékibb, közvetlenebb, a főtörténet mögötti titkok közé is bemerészkedő elő­adás megszületéséhez.

——————————————

Móricz Zsigmond / Babarczy László: Rokonok. Rendező: Babarczy László. Díszlettervező: Szalai József. Jelmeztervező: Cselényi Nóra. Zenei vezető: Manfrédi Annamária. Koreográfus: Bordás Attila. Szereplők: Bessenyei István, Bodea Tibor, Bogár Barbara, Czintos József, István István, Kányádi Szilárd, Kovács Nikolett, Marosszéki Tamás, Nagy Orbán, Péter Attila Zsolt, Poszet Nándor, Rappert-Vencz Gábor, Sándor Anna, Tóth-Páll Miklós, Varga Sándor, Zákány Mihály és mások.