Kocsis Tünde: Megosztom Henry Sugar barátját

Kocsis Tünde: Megosztom Henry Sugar barátját

A Játéktér 2013. téli számából

Roald Dahl – Barabás Olga: Henry Sugar barátja. Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely

Fotó: Sebesi Sándor

A „megosztások” napjait éljük. Valahányszor ráklikkelünk a féjszbukon arra a bizonyos gomb­ra, egy kicsit mindig magunkból osztunk meg. Amit megosztunk: szeretjük, komikusnak tartjuk, vagy éppen elutasítjuk, de véleményünk van róla, így némileg közünk van hozzá.

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban újra műsoron van a 2011-ben bemutatott Henry Sugar barátja.

A felnőtteknek szóló előadásban Roald Dahl huszadik századi norvég író történetei jelenítődnek meg. Egy irodalmi alkotás színpadra adaptálása merész vállalkozás, de Barabás Olga az a rendező, akitől megszoktuk az efféle gesztusokat. Henry Sugar barátjának szerepét – megannyi mellékszerep­lővel egyetemben – Puskás Győző tömöríti magába, belőle bukkannak elő a férfiak, a nők, az öregek és a fiatalok elképesztő valószerűséggel.

A barát, vagyis a főszereplő – Henry Sugarral együtt – amolyan félnótás, pénztelen léhűtő, akinek ha nincs nő, jó a mozi is. Viszont míg Henry Sugarból csak úgy dőlnek az ötletek, a Barátból „mind­össze” dallamok fakadnak folyton. Talán ezért találkozunk a betétdalokkal, amelyek alatt Barátunk táncra is kel, és amelyek alá Apostolache Zénó zeneszerző üti (zongorán) a talpalávalót.

Henry Sugarnak Jamaicában az a zseniális ötlete támad, hogy alapítsák meg az „Isteni Bosszú RT”-t, amely minden sértett – és ezért fizetni hajlandó – félnek bosszút szolgáltat. Az üzlet be is indul, a szolgáltatók öt bosszúálló és szégyenítő pontra szakosodnak, többek között: monokli a bal szem alatt; csörgőkígyó elhelyezése a gázpedál mellé; elrablás, vetkőztetés és a célszemély kihelyezése alsónadrágban az egyik legforgalmasabb sugárúton.

A megrendelők megcsalatásuk dühét és bosszúságát akarják „letudni”, miközben belerángatják főszereplőinket a legkucifántosabb történésekbe. Az egyik megrendelő férje fogorvos, és folyama­tosan úgy érzi magát a házasságában, mint egy páciens, emiatt nyolc éve viszonya van egy öreg ezredessel. A feleség kap az utóbbitól egy nagyon értékes bundát, de haza hogyan is vihetné, ezért zálogházba viszi, hogy mintegy véletlenszerűen, egy talált zálogcédula nyomán juthasson a bunda birtokába. A férj ajánlkozik, hogy kiváltja a tárgyat, bármi is legyen az. Ki is váltja, de a nő elképedé­sére egy olcsó semmiséggel áll elő, a drága prém ugyanis, mint kiderül, már a fogorvos titkárnőjét melegíti… Nem hétköznapi eset az sem, amikor a megcsalt asszony egy fagyos bárányhússal öli meg válni akaró férjét, majd a finomra sütött bárányt a férj emlékére eteti meg éppen a gyilkosság eszkö­zét kereső – ám a munkában megéhezett – rendőrökkel.

Közben főhősünk egyedül marad az üzlettel, mert Henry Sugár eltűnik. Eltűnésének oka az, hogy egy szép napon, amíg Barátunk a napfényen heverészett sörrel a kezében, Henry egy mutatványt nézett meg, amelyben a bűvész bekötött szemmel is tisztán látott. A bűvész másnap meghalt, Henry pedig megrémült, hiszen előző nap kifaggatta a bűvészt, és az ráhagyta titkát. Tudományának lénye­ge abban állt, hogy fokozatosan meg lehet tanulni csak egy dologra koncentrálni, miközben minden mást szigorúan ki kell zárni. Henry eltűnik, hogy egy jógi segítségével megtanulja ezt a különleges képességet.

Barátunk pedig tovább kalandozik, többek közt összejön Londonban egyik kliensével, az „ener­gikus, élvezeteket kedvelő” Janettel, akinek barátnőjétől megtudja, hogy a nő unalmasnak tartja őt… Felháborodásában megkeresi azt a festőt, aki furcsa rétegzési technikával festi le a modelljeit: először a meztelen testet veti vászonra, majd az elkészült, külön festékréteggel rápingálja az alsó­neműt, legvégül a ruhát. Barátunk megrendeli, majd megveszi a képet, lekaparja a két felső réteget, népes házi zsúrt rendez, és meghívja Janetet, aki természetesen „leég”. Janettől egy idő után békü­lő, megbocsátó levél érkezik a barátunk részére, egy tál kaviár kíséretében. A kaviár mérgezett volt, főhősünk meghalt – volna, ha az utolsó percben ki nem mossák a gyomrát.

Talán ez lenne az előadás tetőpontja, ám ehhez nincs eléggé kinagyítva, kihangsúlyozva, és utána még történik egy s más, tehát nem a befejezés következik, hanem továbbsodor az egzotikus történetek „hulláma”. A kis sztoriknak megvan a saját dramaturgiájuk, de az előadás egészére talán ráférne egy dramaturgiai felülvizsgálat.

Barátunk úgy gondolja, hogy a szerencsés embernek a szerencse benne van a sorsában, aki­nek pedig nincs ott, az csinálhat bármit… Henry ellenkezőleg abban hisz, hogy megcsinálható a szerencse, csak mivel könnyen elillan, jó időben kell lenni éppen a jó helyen. Ezért szerinte a lényeg: az örökös változás, mert abban mindig új és új szerencse van, és mindig másban van a szerencse.

Amúgy Henry kitanulja a „tisztánlátás képességét behunyt szemmel”, és kaszinókban milliárdo­kat nyer, de megunja a pénzszerzés ilyen könnyed módját, hiszen „ami korlátozás nélkül rendelke­zésre áll, ahhoz nem kell szerencse”. Új hivatását árvaházak építtetésében látja, hívja barátját, hogy csatlakozzon hozzá. Barátunk csatlakozna is, de előtte adódik még egy-két üzlet…

Puskás Győző másfél órán keresztül erős színészi jelenléttel, kiváló karakterteremtési érzékkel, pillanatokon belül elhiteti velünk, hogy most éppen egy rekedt, ijesztő kacagású öreg, másik pilla­natban egy ledér nő, harmadikban egy tartózkodó úriember. Karakterváltásai közben megváltozik a hangja, a tonalitása, a mimikája, a gesztusrendszere, vagyis az egész kinezikája. Lelkiállapotának kifejezésére többek közt a körömpiszkálás, a szájkenés és a Gustav Klimt némely festményét idéző nyakkendő letépése, zsebbe gyűrése, majd keresése ad módot.

Puskás Győző zseniális játékának intenzitásában és néhány hirtelen mozdulatában van valami, ami A Maszk (The Mask – 1994) főszereplőjére, Jim Carreyre emlékeztet. Viszont még nagyobbra nőhetnének a puskásgyőzői karakterek, ha a színész nem csak a fél színpadon játszana – másik felét ugyanis elfoglalja a paravánnal eltakart, nagy tömegű, ám a játékban parány szerepet betöltő zongora. Szerencsés volna az is, ha a háttérben nem látszana az áramforrás és a szellőztetőnyílás, tehát a sötétség és láthatóság jobban meg lenne valósítva, hogy a fény alaposabban besegítsen a hangulatteremtésekbe illetve a karakteralkotásba.

Az előadás további erőssége a színészi játék stílusbeli sokszínűsége, változatossága; a történe­tek és karakterek humora, iróniája, groteszksége és bája. Az előadás legelsősorban szórakoztató. Megosztom.

Roald Dahl / Barabás Olga: Henry Sugar barátja

Rendező: Barabás Olga. Zeneszerző: Apostolache Zénó. Dalszöveg: Fehér Csaba. Koreográfia: Kis Luca Kinga. Szereplő: Puskás Győző.