Kovács Bea – Rusz Péter: Csíki IFESZT 2. nap

A Játéktér fesztiválblogja

Fotók: Sándor Zsuzsi és Sándor Levente

kovácsbea: na, milyen volt a második nap? már belejöttél?

ruszpéter: benne vagyok, mint Pilátus a krédóba’

kovácsbea: legyünk komolyak. hogy telik az iFeszt? én a mai napot máris jobban szerettem, mint a tegnapit, és ennek nem csak színházi okai vannak

ruszpéter: én is jobban szerettem: túl vagyok egy antik-színház gyorstalpalón, életem első performanszán és tévés interjúján. mindezt egyetlen nap. s akkor az ólommadaras vonat(k)ozásról még szó sem esett 😀

kovácsbea: Rita ógörög szemináriuma nekem nagyon jól esett. sikerült teljesen új fényben megvilágítania az antikokat, és egy percig sem éreztem, hogy unom magam (azért, valljuk be, a klasszikusokról általában dögunalmas, bejáratott szövegeket szokás ledarálni)

ruszpéter: ehhez képest milyen furcsa, hogy az esti Antigonén én például pontosan 120 percig éreztem, hogy unom magam.

kovácsbea: ó, én azért szerettem az Antigonét! sok ötlet volt benne, és érzékenység, sok szöveg és pátosz. persze vannak hibái, de nekem kedves volt. kicsit hosszú. na és a Gardénia?

ruszpéter: ha az ötleten indokolatlan intertextezést (józsef attila-parafrázisokat), az érzékenységen ordas közhelyeket (vén kecske is megnyalja a sót?!) a pátoszon álságos és áhítatos ömlengést értesz, akkor igen. volt benne mindegyikből 😀 azt éreztem, el kell mondanom a nézőknek, annak a részének, aki nem kritikus volt és nem magyartanár, hogy nem, a színház nem ilyen. Jöjjenek vissza máskor, ezt felejtsék el, nem is történt semmi. nem szabadna elriasztani az embereket a színházbajárástól

kovácsbea: az a legszebb az egészben, hogy mindenkinek mást jelent a színház. attól, hogy nekem valami tetszik, még nem lesz jó, és attól, hogy jó, még nem feltétlenül tetszik. abban azonban megegyezhetünk, hogy a Gardénia jó is és tetszik is.

ruszpéter: mást-mást, de a 21. század emberének mit jelent egy antik isten? nem sokat. és ezzel az előadás semmit nem kezdett, ez volt a bajom. a Gardénia után viszont alig találtam meg az államat a szék alatt. kétszer adnám oda az Oscart mind a négy színésznek. és végre megértettem, milyen óriási szerepe van egy díszletnek. az a tér pörfikt volt

kovácsbea: a tér is csodás, a zene, a fények. Koltai rendezése engem is lenyűgözött. a négy színésznő játékának intenzitása nem engedi meg a nézőnek, hogy kívül maradjon. az előadás utáni közönségbeszélgetésen, ahogyan ezt Bakk-Dávid Timi is megállapította, senkinek nem kellett megjátszania magát. minden hozzászólón éreztük az őszinteséget és a tiszteletet, ami erre a pontos, feszített munkára született reakcióként

ruszpéter: tegnap óta nagyon sajnálom, hogy ilyen messze van tőlem a Csiky Gergely Színház. oly távol van és mégis közel. mégakarok

kovácsbea: a közelségről jut eszembe a játéktér lapbemutató. amikor a mentorprogramot mutattuk be, szerintem az a finom érintkezésekről szólt. örvendek, hogy nem csináltunk pódiumra kiülős eseményt, és a közönség sorai közül mindannyian elmondhattuk, hogy miért is vagyunk itt, és mit szeretnénk kezdeni a színházzal a közeljövőben. te például mit szeretnél?

ruszpéter: hát hogy mindenki járjon színházba. pont olyan igénye legyen az embereknek rá, mint a meccsnézésre. sokan úgy gondolják, hogy ez csak az elefántcsonttorony lakóinak a kiváltsága, és hogy ők nem elég műveltek hozzá. ezt felejtsük el. a színháznak mindenkihez szólnia kell. az emberek azt kell érezzék, hogy róluk szól, értük van. ehhez fontos lenne, hogy bekerüljön a közbeszédbe a színházról való véleményformálás. volt idő, amikor az képezte a bulvárt, a hírt, hogy az adott társulatnál ki kapta meg a Hamlet szerepét, és nem az, hogy melyik politikus éppen mit köpött.

kovácsbea: én is szeretném, ha több embert el tudna érni a színház, de vigyáznék a kultikus viszonyulásokkal. szerintem egy színésznek nem tesz jót, ha istenítik (meg egyáltalán senkinek, csak Jennifer Lawrence-nek, mert ő egy istennő), a társulaton belül is feszültséget okozhat, ha centralizált a rajongás. én inkább a színházcsinálók közötti hierarchiát számolnám  fel. jó lenne belátni, hogy nem egymás ellen, hanem egymásért dolgozunk.

ruszpéter: és itt jön be a kritikus szerepe. hogy lebontsa ezt a hókuszpókuszt. nem PR-cikkekben és mézes-mázas finomkodásokban, hanem keményen, kendőzetlenül, de jól megindokolva kell véleményt formálnia. mindenkinek. nem csak a Hivatásos Kritikusoknak. kisebbségi helyzetben, Erdélyből, ebből a nagy faluból, ahol mindenki mindenkit ismer, ez elég necces ugyebár. de így születik jó színház.