Kovács Bea: Hét pont egy arab éjszakáról
IFESZT, Csíkszereda, 2014. október 23.
Fotó: Sándor Levente
Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka, Figura Stúdiószínház
1. Mit mond el egy előadásról, ha csak úgy tudok beszélni róla, hogy mondandóm kilencven százalékát a történetmesélés teszi ki, és csak a maradék tízet tudom kitölteni tulajdonképpeni színházi vonatkozásokkal? Roland Schimmelpfennig kaleidoszkópszerű drámáját (sztoriját?) hosszú sorokon át bonyolíthatnám a nézőnek, mégis keveset adnék vissza abból a színházi élményből, amit Az arab éjszaka nyújt(hatna).
2. A gyergyói Figura Stúdió Színház előadását nézve nem tudom elhallgattatni a bennem felerősödő hangot, hogy ez a darab valójában felolvasószínháznak vagy rádiójátéknak íródott. A hetven perc alatt próbálom kibogozni, hogy az öt színész hatalmas munkáján kívül mi lehet az, amivel a rendező, Albu István hozzájárult a produkció egészéhez.
3. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a figurás színészeknek, hogy mentették a menthetőt. Albu elképzelésében Schimmelpfennig története öt nagy, egymástól hermetikusan elzárt üvegcsőben, párhuzamosan elevenedik meg. A dramaturgiai ütközések ezért csakis nyelvi szinten, mindenféle fizikai érintkezés nélkül valósulhatnak meg, így a színészeknek nem adódik lehetőség emberi kontaktusra. Ez ugyan jelzi azt a végtelen elmagányosodást, amit Az arab éjszaka szereplői megtapasztalnak, de a színészeket erőszakosan elzárja, a közös játék helyett saját terek és saját sztorik jönnek létre. Átértékelődik a csapatmunka fogalma, és ez nem feltétlenül jövedelmező dolog.
4. Lomeier (Mihály Alpár Szilárd), a neurotikus házmester mindenképp tudni akarja, hogy tízemeletes tömbházának felső három emeletén miért nem megy a víz. Fanatikus és kissé hóbortos; mindig köpenyben van ez a Lomeier, aki Schimmelpfennig mágikus realista drámájában egyszer csak átvált gyerekét elvesztett apává, és könnyekig hatódva elmélkedik a múlton. Kalil (Dávid Péter m.v.) a Lomeier melletti üvegtubusban áll, szintén hófehérben, akárcsak az összes többi szereplő (díszlet, jelmez: Bocskai Gyopár m.v.). Ő Fatima (Máthé Annamária) pasija, motoros rosszfiú, aki minden nap időben érkezik barátnőjéhez. Ám ezen az éjszakán, amikor Fatima véletlenül kizáródik lakásából, Kalil maga számára is váratlanul összegabalyodik a lány lakótársával, a kissé alkoholista, kissé szeleburdi Franziskával (Gulácsi Zsuzsanna m.v.). Fatima szokása szerint mélyen alszik, álmodik, ő álmodja az egészet. Őt egy szomszédos tömbházból lesi meg Karpati (Moşu Norbert-László), aki furcsamód hirtelen a lány szobájába kerül, pontosabban félig üres konyakosüvegébe. Ez a szürreális, a valóság és a képzelet határmezsgyéjén mozgó történetalakítás öt nagyon különböző és élvezhető színészi alakításban teljesedik ki. A három férfiszínész játéka biztos humorforrás, Máthé Annamária érzéki, naiv és optimista játéka misztikus finomságot ad az előadásnak, Gulácsi Zsuzsanna űrlényszerű, világokat áthidaló figurája pedig fontos mozgatórugó lesz.
5. A színpadkép rájátszik a történet csavarosságára, tudatot és tudatalattit bevonó rétegeire: fehér, kék, zöld fényekkel világítják meg az egyes üvegkalitkákat, megszólalás, lelkiállapot, cselekménysík függvényében.
6. Bár a néző figyel és egyre csak figyel, megesik, hogy egy-két percig kibillen, és így sajnos elveszítheti Schimmelpfennig bonyolultan szőtt fonalát. Nem lenne szabad a nézőt olyan helyzetbe hozni, hogy hosszú percekig ne értse, mi is történik előtte a színpadon. A színház nem kisképernyőn nézett film, hogy bármikor visszavigyük, ha lemaradtunk valami lényeges információról. A nézői bizalommal való visszaélésként könyvelem el magamban ezt.
7. Az előadás után nem tudom eldönteni, hogy színház-e, amit éppen láttam. Az viszont mindig jó, ha újra kell fogalmaznom magamban azt, hogy mi is a színház.