Nagy Mihály: Hamutartóban füstoszlop

IFESZT, Csíkszereda, 2014. október 24.

Fotó: Sándor Zsuzsi

Georg Kreisler: Lola Blau

Az előadás utáni közönségtalálkozón Béres László, a darab rendezője elmondja, azért vették elő a Lola Blaut, mert azt az alkotói helyzetet szerették volna megfogalmazni, amit a jelenben átélnek Bartha Borókával, a monomusical előadójával.

Kreisler Lola Blauja egy üstököstehetségű lány történetéről szól, akinek zsidó származása miatt el kell hagynia a Harmadik Birodalmat, Amerikában varieté-énekesnőként a csúcsra tör, ám mikor a háború után visszatér Bécsbe, újra a pária kiszolgáltatott helyzetében találja magát: a háború végeztével még mindig származása miatt kell szerepért házalnia.

Ebben az előadásban naiv és rendületlenül optimista Lolát látunk. A szerencsének köszönheti, hogy el tud menekülni a náci vérengzés elől. A reflektorok fényei kitakarják a szeme előtt lezajló történelmet, ám a látottak alapján nem bizonyosodom meg arról, hogy sikerei valósak-e vagy csupán vágyképek menedékébe bújik el a valóság elől: Lola olcsó és egyszerű, a felemelt combjain nem lát túl. Ha kell, gazdagoknak úgy énekel, mint hatalmi nagykutyák szeretője, ha kell, a menekülő zsidók előtt pösze zsidó fiú – Amerikába érkezve már egészen ügyesen énekli, hogy Sex is a wonderful habit.

Innen nézve a bécsi visszatérés fosztódik meg a tragikumától: arra kényszerülök, hogy Lolát abba a Frau Schmitt-típusba lássam bele, akiről gúnyosan énekel, amiért rigiden elutasítja a szembenézését a háborús múlttal. Lehetne ez finom, önreflexív ráeszmélés-pillanat is, de valódi tragikus esemény inkább szerelmének elvesztése.

Az előadás zenéje a musical, a varieté és sanzonest határán helyezi el magát, az egyfős zongorakíséret színpadi állandósága miatt Lolát folyamatosan szerepbe kényszerülve látjuk. Bartha Borókának rendkívül gyorsan kell egyik szerepből a másikba váltania, öltöznie, megfosztva őt ezzel annak az őszinteségnek a lehetőségétől, hogy csak egy pillanatig ne Lola Blaut éneklő színésznőként lássuk, hanem a Lola Blaut jelentő színésznőként: kisebbségiként, méltatlanul mellőzöttként, üldözöttként.

A holokauszt az előadás néhány pontján szépen megformált, ám dekoratív elemként jelenik meg: Lola felsorakoztatja cipőit az asztalon, majd esernyőjét használva lövi azokat bőröndjébe, a visszavont szerződésről szóló távirat meggyújtásával kéményszerű füstoszlopot látunk, szerelme, Paul telefonszámát alkarjába vési, a virágföldet kiöntve kavicsokat helyez el a maréknyi poron. Izgalmas installációk ezek, de nem tudjuk, hogy Lolának mi köze van hozzájuk.

Mert ezt a Lolát semmi nem érdekli önmagán kívül. Azt állítja, a művésznek nem dolga az, hogy a mindenkori történelmi-politikai kontextusra reflektáljon, hanem csupán önmagára, úgy, hogy a körülötte felsejlő események képeit attraktív háttérként használja.