Nagy Mihály: Kutyaperspektíva

IFESZT, Csíkszereda, 2014. október 25.

Fotó: Sándor Zsuzsi

Ny. V. Gogol: Egy őrült naplója. Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

Belépve kis asztal fogad írógéppel, amibe valamiért kézírásos szöveg van fűzve, mellette egy pohár víz, tálka. Mindez az L-alakban elrendezett nézőtér mögött. Előtte sarokba kucorogtatott vaságy, éjjeliszekrény órával, borzasztóan giccses kutyaportréval, mindenhol szalmakupac.

A fény lemegy, kivetítőn megjelenik a dátum: 1834. október 3. Szöszmötölést hallunk, majd az erősödő fényben előtűnik a szalma alól Popriscsin (Mátray László). Elkezdi hóbortos monológját. Popriscsin címzetes fogalmazó, egyszerű funkcionárius. Az orosz arisztokrácia: kegyelmes urak és mogorva lakájok világában, akik még csak díszesen írni sem tudnak nem könnyű érvényesülni. Főleg nem úgy, hogy közben titkon az ember a kegyelmes úr lányát, Sophie-t szereti. Hátha még az ember a megőrülésre is hajlamos.

Ez az őrültség attól lesz testes, hogy Popriscsin egyszerre csodálkozik rá teljesen hétköznapi dolgokra, illetve attól, hogy a hétköznapi jelekből szürreális elméleteket konstruál. Mátray László az előadás kezdetétől őrültet játszik hullámzó hanglejtéssel, rapszodikus gesztusokkal, amitől a karaktert látjuk komikusnak, holott Popriscsin nagyon is tragikus, csupán az komikus, amit mond. Ettől jelentőségét veszíti el az Őrült naplójának karaktere.

Az előadás során minden új naplóbejegyzést fényszünet és vetített dátumozás jelöl, ez november végére azért már kicsit elfárad, persze Popriscsin bejegyzései végül már el is szakadnak a valós időtől, nyelvi konstrukciókká válnak: Janu árva sárnap.

Ettől függetlenül az előadás eszköz-és anyaghasználatát sokoldalúság jellemzi (Mátray a VIII. Interetnikai Színházi Fesztivál közönségtalálkozóján meg is említi: ez szinte előadásról előadásra változik.) Az ágy fölé belógó lámpa pislákolására Popriscsin mindig reagál: Hallgatok, hallgatok. Mintha maga is tudná, eszmefuttatásai mennyire ésszerűtlenek, mégis ebből a banális jelből szűri mindezt le. A nézőtér fogadójában elhelyezett asztalka is játékba kerül, nem csak atmoszférateremtő díszlet marad: Popriscsin dühében földhöz vágja az azon elhelyezett vizespoharat.

Az előadás némi expozíció után két fontos dramaturgiai szálat emel be az Egy őrült naplójából: a kutyák levelezését és azt a folyamatot, ahogyan Popriscsin spanyol királynak képzeli magát és az őrültek házába kerül. A Gogol-szöveget olvasva a kutyák levelezése egyértelmű fikció, az előadásban viszont a színész valódi leveleket tart a kezében, így nem egyértelmű milyen valóságszinten lehet elhelyezni ezt a motívumot. Az őrültek házába való eljutás viszont már igen realisztikus, Mátray az ágyról leszedett takaróval imitál kényszerzubbonyt, majd a csupasz ágyrács mögé bújva látjuk őt büntetőcellában. A vízmotívum elő-elő kerül az előadás során, a pohár összetörésével, sarokba vizeléssel,  – illetve sokszor elhangzik, milyen szörnyű fegyelmező eszköz az őrültek házában a hidegvíz  – de valójában csak az előadás legvégén testesedik meg, amikor a szinte teljesen lemeztelenítve üvöltöző Popriscsinre cellájában egy csőből vizet locsolnak. Ettől a kezdetben még jól öltözött – bár hajában szalmaszálakat kalimpáló szereplő – végül lecsupaszítva, megalázottan áll előttünk.