Kiss Tamás – Rusz Péter: CSÍKI IFESZT 5. NAP

A Játéktér fesztiválblogja

Fotók: Sándor Zsuzsi és Sándor Levente

Őrült interjú

Az Ifeszten járt a tél. Elcsíptük őt, és beszélgettünk egymással az időutazás és az autonómia lehetőségeiről, valamint egyebekről.

Jól érzi magát Szeredában? Jó közönség-e a csíki?

Azt, hogy a közönség jó, vagy rossz, nem az én tisztem eldönteni, de jó. Szeredában az ember reggel, ha korán kel, olyan hideg van, a kutyák eltörnek a kanyarban, ellenberger ha éjszaka későig dorbézol a Vaskarvalyban és délután kel fel, akkor is. Csak annyit mondok, hogy van valami Szeredában. Valami, amit úgy látunk, hogy nem változik, közben pedig olyan intenzitással mozog, olyan sebeséggel, hogy változatlannak látjuk! Az emberek nem ugatnak, mint otthon. Nem-nem. Igen. Bár meg mernék esküdni, hogy tegnap este az egyik dramaturgot hallottam vakkantani a színházbüfében. Whuff!

Hát az óráját át-e állította már? És hány évvel?

Huszonöttel. Átállítottam, persze, hogy átálítottam. Az éjjeli szekrényemről a konyhaasztalra. Mert például ma reggel is mi történik, kérem? Felkelek, mint egy ember, aztán máris el vagyok késve! Pedig még semmit nem csináltam, de már késésben vagyok. Féregjáratba kerültünk, és nagyon kell vigyáznunk, mert ez balesetveszélyes. Tudniillik a féregjárat önmagában instabil, kis zavaró hatásra összeomolhat, a féregjáraton fénysebességnél nagyobb sebességgel igyekezzünk haladni, máskülönben idő eltűnik, nyoma vész, mint ma reggel. Hát hova tűnik az az idő, kérdezem én? És ki fog majd a nyomába eredni?!

Ugye egyik előadás sem tetszett eddig?

Az elmúlt öt napban nem tetszett a tetszeni való és tetszett a nem tetszeni való. Mi tetszett volna? Mi az, hogy a másik húsgombócot csinál a színpadon, kérem? Hát hogy lehet húst darálni a színpadon, mikor nekem közben olyan éhség csikarja a gyomromat, hogy az idegeneket sem ismerem meg? És ez még hagyján. De az, hogy németül dászisztolnak valami festett figurák a színpadon, ráadásul női ruhában s te egy mukkot nem értessz belőle csak annyit, hogy Ciuc. Na az már erősen felháborító. Nemkülönben a füldugasz, amiből valami halotti beszéd szól, jön, hogy sírjak, miközben körülöttem mindenki nevet. Hogy lehet ilyen helyzetbe hozni engem, kérem? Há nem? Há de.

Holnaptól Ön az iFeszt igazgatója. Mi lenne az első dolog, amit változtatna?

Jaj, ha én lennék a főnök, üres lelátókkal játszana a Sportklub, mert az összes szurkoló itt lenne a színházban. Mit szurkolók, a játékosok maguk is. Ha igazgató lennék, több badiguárdot állítanék, hogy megállíthassák a csíki színházrajongókat, akik verik le egymást, hogy semmiről ne maradjanak le. Ide kemény férfiak kellenek, uraim, mert a rajongók fürgék, mint a mekis wifi és valaki meg kell állítsa őket, mert ha nem elözönlik az üres székeket. Ez itt a baj, hogy kevés volt a bádigárd, mint arab éjszakában a színház.

Ha találna az utcán egy pizzát, hány szeletet adna belőle a szegényeknek?

Nehéz kérdés… Gyakran találkozom pizzákal útban hazafelé. Beszélnek hozzám. Azt suttogják: egyél meg. De nekem valaki egyszer azt mondta, millió bacilus van azokon a pizzaszeleteken, amelyek a földön hevernek. Kezdődik a dilemma. Van két probléma. Felvegyem vagy ne vegyem?  Ha nem veszem fel nincsen semmi probléma, de ha igen, megint van két probléma. Megegyem vagy ne egyem? Ha nem eszem meg, nincsen semmi probléma, de ha igen megint van két probléma. Nevezetesen az a mezítlábas fiúcska, aki nézi a pizzaszeletett. Áll mellettem, s csorog a nyála. Neki adjam vagy sem? Mi lesz a bacilusokkal? Oda adom neki az egészet. Megköszöni, beleharap. S én csak akkor jövök rá, hogy bakker én is éhes vagyok. Szégyelem visszakérni. Úgyhogy megeszi az egészet. Közben nézzük egymást. Ilyenkor azon jár az eszem, hogy nincs egy fityingem sem, s ha vissza vittem volna a Renegade-be lehet vissza adják a garanciát. De ezt már sosem tudom meg. Eltűnt a pizzával együtt a srác gyomrában. Nem szívesen mennék utána. Bár idekinn elég hideg van. Há nem?

Ön szerint megoldás-e az autonómia? Ha igen, mire igen? Ha nem, mire nem?

Kényes területre lépett, uram. Nem tudja, hogy itt a falnak is füle van? Az autonómia számomra egy fiatal egzotikus nő, aki soha nem lehet az enyém. De én nem adom fel. Viszem neki a rózsákat és a csokikat. Valakitől azt hallottam, hogy a banánt szereti. Azt mindenki szereti. Mi is volt a kérdés?

Hát hogy eljöhet-e a harmadik világháború?

Akarod mondani a harmadik csilágháború. Nem lesz harmadik csilágháború! És tudod, miért nem? Mert ha hatalomra kerülök, nem akarok csilágháborúkat csak ilyen kisebb harcokat a szomszédos államokkal. Milyen elnök az, aki legalább egyszer nem indítja háborúba az ország fiait, aki legalább egyszer nem küld behívóleveleket a fiatal srácoknak. Egy kis háború nem árt meg senkinek, de hogy csilágháborút akarjak én? Az kérem kizárt dolog, mert nem tudom.