Nagy Mihály: CSÍKI IFESZT 6. NAP

A Játéktér fesztiválblogja

Fotók: Sándor Zsuzsi és Sándor Levente

Népek castingja 

Hogyan is tudnánk beszélni magunkról, ha egyszer ilyen sokfélék vagyunk? El lehet-e mondani a másikat, és egyáltalán saját magunkat? VIII. Interetnikai Színházi Fesztivál, idén Csíkszeredában, az utolsó nap két nagyszínházi előadás, várhatunk is nagy finálét.

Az első előadás Radu Afrim Az ördög próbája (Castingul dracului) című rendezése. Afrim csupán történetvázzal érkezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház társulatához. Az ördög próbájában egy felkapaszkodott milliárdos történetét követjük, akinek kisfiúként még Ceaușescu festményének kellett énekelnie, mára azonban ő lett az a népvezér, akinek énekelni kell. Persze közvetettebb módon: tehetségkutatót szervez, hogy kisfia hetedik születésnapján az örökösének énekeljen és táncoljon a nép. Ezt a vázat testesítette ki a színház társulata improvizációs technikával; azzal, hogy olyan karaktereket nagyítottak fel megértő öniróniával és humorral, akiket mindennapi valóságukban láthatunk a színpadon: szexuális reneszánszát élő tanítónénit, az 1001 Székely Leány Napja győztesét, aki az összes többi leányt is fel tudja sorolni a helyezés rendjében, vagy a forradalom óta is működő, kommunista indulókat éneklő Halhatatlan Napsugár Triót. Ettől a sokszínűségtől dinamikus örömjátékban lehetett része a közönségnek – a lepukkant kultúrház terébe bepillantva a sokszínű valóság adta komikus helyzetek felett nevethetett.

Az fesztivált Szikora János Liliom-rendezése zárta. A nagyváradi társulat kosztümös előadása korhűen törekszik visszaadni a monarchia utolsó békés napjainak városi polgári világát. A háttérben hatalmas, égi felhők fényképe tölti ki a látványt, a díszletelemek is légiesen mozognak fel-le a trégereken. Mennyei térben vagyunk a háború előtti Magyarország egyik nagyvárosában, talán Budapesten, Kassán, vagy Nagyváradon. Az előadás legfontosabb pillanata Liliom halála és elbúcsúzása. A jelenetsorban elemi erővel domborodik ki a különböző emberek megkerülhetetlen egymásrautaltsága, egymás jelenére való igénye és szüksége. Az előadás alatt a mennyei felhők háttere előtt fényképek készülnek a szereplőkről, hogy életük fontos pillanatait meg lehessen mutatni egymásnak, hogy beszélhessenek magukról és egymásról.

Színház az, amikor önmagunkról úgy beszélünk, mintha az másvalaki lenne, vagy másról beszélünk úgy, hogy közben saját magunk vagyunk. A VIII. Interetnikai Fesztivál előadásai személyes állítások voltak jelen helyzetünkről és állapotunkról, mégsem azt láttuk általuk, hogy egy-egy kisebbség apró bepillantást engedne hermetikusan elzárt életébe, hogy külön-külön mutatná fel erősségeit, mintegy versenyszerűen. Az interetnikaiság létrejött abban, hogy az előadások viszonyokat ábrázoltak: kapcsolódási szálakat, amelyek szövevényessége saját egymásrautaltságunkat terítette elénk.