
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által szokásosan szeptemberre szervezett dráMA Kortárs Színházi Találkozón 2022-ben tizenharmadik alkalommal gyűlt össze a színházi szakma, hogy betekintést nyerjen a kortárs magyar és román drámák, illetve az ezekből születő előadások világába. Köllő Kata beszámolója arról győz meg, hogy a fesztivál ez évi mottójának („Új formák kellenek”) megfelelően az egyhetes találkozó valóban bővelkedett formabontó és nemhagyományos munkamódszerrel készült romániai színházi előadásokban. Köllő részletesen elemzi a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház K. Gedeon tündöklése és bukása, valamint a Csíki Játékszín A sarlatán című előadását. Mindkettő rendezője Hatházi András, és hasonló a tematikájuk is: a színházi siker törvényeit boncolgatják, miközben rávilágítanak a színészi identitás sokrétűségére.

A HolnapUtán Fesztivál tizedik kiadására készül a nagyváradi Szigligeti Színház, melyre a Tamási Áron Színház társulatát is meghívták a Radu Afrim által írt és rendezett…

Június 26-án, szombaton este ért véget a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja, melynek díjátadó gáláján több fontos elismerést is kapott a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház…

A Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválját 2021. június 18-26. között tartották. A színházi seregszemlén különböző díjak és elismerések odaítélésére került sor. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma…

A sepsiszentgyörgyi járványhelyzet szerencsés alakulása folytán a Tamási Áron Színház társulata is újra játszhat a közönség előtt. Pénteken este a Plugor Sándor Művészeti Líceum kórusainak…

Amikor telihold ragyog a turkáló felett. Tamási Áron Színház, SepsiszentgyörgyBorítókép: Barabás Zsolt Már az előadás rövid ismertetőjét olvasva fellelkesültem, hogy éppen egy turkálót választ kisvárosi…

Kali Ágnes dramaturgként vett részt a Radu Afrim rendezte Amikor telihold ragyog a turkáló felett című előadásban, amelyet a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban mutattak be 2020. október elején. Esszéje az előadás létrehozásának – a pandémia miatti otthonmaradással megszakított – folyamatát követi le. Kali nem először dolgozik Afrimmal: szövege kitér a román rendező sajátos munkamódszerére, ahogyan arra is, hogy a furcsa karakterekből és vázlatos dramaturgiai alaphelyzetből indulva miként épül fel a szentgyörgyi előadás szerkezete. Egy, az Amikor telihold…-hoz hasonló asszociatív-improvizatív munkamódszerben különösen hangsúlyossá válik a színészek egyénisége, saját „nyelve”, állítja a szerző.

Gazdag és változatos programmal várja közönségét januárban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata. A decemberben készült A többit már láttad a moziban című új előadásuk…

A Tamási Áron Színház második bemutatója a Radu Afrim által írt és rendezett víziószerű vígjáték Amikor telihold ragyog a turkáló felett címmel, melynek bemutatóját október…