
Varga Anikó 2014-től 2022-ig volt a Játéktér főszerkesztője, a továbbiakban tanácsadóként vesz részt a szerkesztőség munkájában. Részletes visszaemlékezésében név szerint megemlíti a folyóirat munkatársait, és hogy kivel milyen szakmai és emberi kapcsolatot alakított ki. Esszéjében azt is kibontja, hogy a Játéktér miben különbözik más környező sajtóorgánumoktól, mi adja az egyediségét.

Deák Kati két lapszámot szerkesztett a Játéktérnél, ezenkívül néhány másik szöveget írt. Amikor a folyóirat indult, tíz éve, még diákként kicsinek, szürkének, túl komolynak látta a folyóiratot. Most úgy értékeli: tőlünk, szerzőktől, szerkesztőktől függ, viszünk-e bele színeket, árnyalatokat.

#10év Álom A szerkesztő munkája egy álommal kezdődik, és a hittel, hogy az álom megvalósítható, és mások számára is fontos. Álom, hit és vízió nélkül…

A szerző a tanári munka és a szerkesztői munka egyezéseiről értekezik. Kitér arra is, hogy az idő és a honorálás szempontjából nem térül meg az ilyen típusú munka. Viszont megtérül (talán) más aspektusból – és említ néhány olyan szöveget, amiknek a megjelenésének nagyon örül. Említ olyan műfajokat és témákat, amik felé az ő segítségével mozdult el a Játéktér folyóirat, fennállása eddigi tíz évében.

A Játéktér 2022/4. számából#10év Nem sokkal azután kezdtem el a Játéktérbe írni, hogy a fiam megszületett. Otthon babáztam, folyamatosan villogott az agyamban a kérdés, hogy…

A Játéktér 2022/4. számából#10év A Reflex fesztiválon kezdődött a tervezgetés, de Sebestyén Rita már azelőtt megkeresett – akkor rengeteg közös tervünk született. Rita előadta a…

A Játéktér 2022/4. számából#10év Kint is vagyok, bent is vagyok – eddig leginkább ezt játszhattam vele, a térrel, ahová át-átrepült egy-egy szöveglabda a saját, talán…

A Játéktér 2022/4. számából#10év A ‘szerkesztő’ kifejezést mai napig ízlelgetem. A szöveggel való bensőséges kapcsolat kialakításához és a nem látható szövetek feltárásához talán kevesebb érzékem…

A Játéktér 2022/4. számából#10év Harminc éve vagyok szerkesztő. 1995-től dolgozom ebben a szerepkörben, és kezdettől világos volt mindenki számára, hogy én nemcsak és nem is…